Gólyaéletem első pillanatai

Avagy a hétvégém, 'Bek tu nyár' és tanórák

Sziasztok kedves Olvasóim! Nagyon hálás vagyok nektek a rengeteg pozitív visszajelzés miatt, amit az első fejezetre kaptam. Nagy örömmel tölt el, hogy 14 feliratkozóm van, imádlak titeket! Hihetetlenül köszönöm azoknak is, akik pipáltak vagy kommenteltek, remélem enné a résznél is hasonló képp fogtok cselekedni. Imádlak titeket! Love, Scarl

2013. szeptember 13, 23:32
 Nos, úgy tűnik, a pénteki hihetetlenül hosszú bejegyzésem után lazítottam egy kicsit. Rendben, valójában pont három napja nem írtam. Tehát, ugyan ott tartottunk, hogy vége volt a pénteknek. A hétvégém egészen jól telt: anyuval szombaton elmentünk vásárolni a Teso-ba, ahol egy szerencsétlen járókelőt megkértünk, fotózzon le minket a 'Vanessa' vécépapírra, mert anya el akarta küldeni Vaninak, az unokatesójának. Szerintem remek kép lett. Ezen felül voltunk New Yorker-ben, meg a CCC cipőboltban: az előbbiben pulcsit vettünk, az utóbbiban pedig egy téli bakancsot. Ebédre rendeltünk kaját, mint mindig, és még vacsira is azt ettük. Én este gépeztem, visszajelöltem pár ember facebookon, aztán megosztottam nagyjából mindenhol a vécépapíros képet. Kitettem twitterre, Instagramra, ask.fm válasznak, ilyenek. Askon egyébként jött egy csomó kérdésem, nagyrészt meg is válaszolgattam őket. Megkérdezték, milyen a suli bukottként, drogozok-e még, pár gyűlölködő kérdés, hogy 'Miért nem vagy modell?', amelyet egyénként már megmagyaráztam egyszer-kétszer. Többek közt azért, mert nem szándékozom 16 évesen modellkedni, mert most sokkal fontosabb, hogy felzárkózzak a suliban (bah), meg amúgy sem vagyok annyira az a típus, nem is tudom. Lényeg a lényeg, nem leszek, és kész.
 Én is bejelöltem egyébként néhány osztálytársat, még pár üzenetet is váltottunk. Gábor elkérte a számom, ahogyan Via, Zsani, és Peti is. Másokkal nagyon nem beszéltem, a ribancok meg nem csodálom, hogy nem jelöltek be, hiszen most is biztos szemöldökszedésen, vagy hajfestésen vannak. Nem különösebben érdekelnek, így is remekül megvagyok.
 Lényeg a lényeg elérkezett a vasárnap is. Mint mindig, ilyenkor nagy közös családi napot tartunk. Senki nem megy barátokhoz, ismerősökhöz, edzésre, síelni... Hanem anyu, én, Geri és Petrus együtt csinálunk valami klassz programot. Most - mivel elég hűvös az idő - a Budai várat tűztük ki célul. Gyalog mentünk, mivel annyira nem volt messze, nagyjából háromnegyedóra gyaloglás, minden esetre jót tett a friss levegő. A hegy aljból libegővel mentünk, mert budapest bérlettel ingyenes, és az meg mindenkinek volt, anyun kívül, aki meg jegyet vett. Bebarangoltuk tehát a helyet. Mi, a nagyobbak nem nagyon élveztük, Petrának sem volt egy álom, szerintem egyedül anyu nézte tátott szájjal a legapróbb repedéseket is, mivel azt mondta, hogy ezt lehet, hogy "Hitler ütötte ide a saját kezével". Felvilágosítottuk, hogy Hitler nem járt a Budai várban. Ikszdé.    Anyu szerintem száz százalékban szőke, bár a memóriája nagyon jó, hiszen színésznőként muszáj volt emlékeznie a szövegre. Azért remélem innentől kezdve majd több történelmi regényt fog olvasni.
 Miután mindent körbenéztünk, elmentünk egy klassz kis étterembe. Én sült csirkecombot kértem krumplipürével és salátával, anyu valami halfélét, Petrus rántott sajtot, Geri meg asszem valami nagyon extrém ételt, de már nem tudom, az mi volt. Mivel keveset reggeliztünk, és mindenki farkas éhes volt, hamar bekebeleztünk mindent (te jó ég, mióta használok én ilyen szavakat?). Délután tömeg közlekedtünk egy csomót, mert Petrácska drága kiharcolta, hogy a földtörténeti múzeum helyett inkább vidámparkba menjünk, amit persze mi Gerivel is nagy százalékban támogattunk. Mint kiderült, rossz döntés volt, anyánk ugyanis cikibb mint egy pelenka a nadrágra húzva. De komolyan, fennhangon röhögcsél, meg vállon öklöz minket, és nem ám, mint a normál emberek, hogy a nagyobb tesót felküldi a kisebbel, nem, ő feljön mindannyiunkkal, nem izgatja, mennyire égő is ez. Szóval képzeljétek el a következő képet: négyen ülünk a hullámvasúton. Egy magas fiú, fapofával. Egy nála valamivel alacsonyabb lány, szintén fapofával. Egy legkisebb lány, aki mosolyog. Végül pedig egy magasabb anyuka, aki feltartja a kezét is sikítozik. Nos, üdv a családunkban. Szerencsére volt jó része is a dolognak, mert ettünk jégkását. A nap fénypontja.
 Az estém szokásosan telt: energiaital ivás, smink lemosása, fürdés, mamuszban és pizsamában mászkálás, gépezés. Az utóbbiban megosztottam a remek képet, ami a hullámvasúton készült rólunk a vidámparki kamera által, és megvettük, én meg beszkenneltettem. Szóval a legújabb kép Facebookon, Instagrammon, Twitteren, MySpace-en, Tumblr-ön és itt a blogon a következő szöveggel van kitéve "VIDÁMpark :D', ami azért lenne poén, mert ugye csak anyucikánk arca vidám, mi, a többiek majdhogynem hulla képpel nézünk. Szóval miután ezt a rendkívül fontos momentumot mindenkivel megosztottam, átnéztem az emailjeimet, amit minden este egyszer szoktam. Az egyetlen ami fontos volt, az iskolától jött, egy körüzenet. A pénteki gólyabálról volt szó, kérték a mérteket, hogy kinek mekkora báli ruhát kell majd kölcsönözni. Kiszóltam anyának, hogy segítsen légyszi, ő pedig leőkotorta a varródobozból a centimétert, és szépen mindent lemértünk. Én elküldtem az adatokat, és közben gyorsan beírtam a jegyzeteim közé a fontosabb dolgokat, na meg tvíteltem egyet.
@antal_crazy_csilla: 23" derékbőség :*
@pétertakacs: @antal_crazy_csilla legcsinibb <3
@gercsimbók_antal: @antal_crazy_csilla vékonyka hugica
@norikaaa32: @antal_crazy_csilla úristen Csilla *-* akarom a derkekaaad *-*
@antallpepe: @antal_crazy_csilla nekem vékonyaaabb :D
@antal_crazy_csilla: imádok mindenkit <3 Pepítóóó @pétertakacs @gercsimbók_antal @norikaaa32 antallpepe
@mert_nándi_csak_egy_van: @antal_crazy_csilla Foggyál Csilla :P
@antal_crazy_csilla: @mert_nándi_csak_egy_van dagi vagyok? akkor ma már csak két kakós csigát fogok megenni, pedig hármat terveztem :/
@mert_nándi_csak_egy_van: @antal_crazy_csilla este 10 óra van!
@havaleczvia: @antal_crazy_csilla véékony :) @mert_nándi_csak_egy_van ő Csilla, bármikor tud enni kakóscsigát szerintem :D
@antal_crazy_csilla: @havaleczvia @mert_nándi_csak_egy_van okoskáim :)

 Így tehát szegény derekam most biztosan megszenvedi, de tényleg ettem némi kakaós csiguszt, csak hogy nekem legyen igazam. Muhahaaa.
 Mivel pedig a tankönyveinket csak holnap kapjuk meg, ezért a füzeteket pakoltam csak be a Calvin Klein táskába. Higgyétek el, én sem hittem volna, hogy ez a márka gyárt táskákat, amíg meg nem láttam. De nem is ez a lényeg. Az első, egy Harry Potteres darab, amit úgy rendeltem a netről még nyáron, ebbe fogom írni a matekot. Ezer ötszáz forint volt, plusz postaköltség, szóval aki tönkreteszi, annak annyi. Aztán a töri tanár sima füzetet kért, ahogyan a kémia a fizika oktató is, így szereztem be egy egy menő, POP feliratú, mindenféle angol szöveggel ellátott darabot, egy 'What does the fox say?'-eset és egy Spongebobosat, csak mert miért ne. Mivel pedig több típusú óránk nem lesz, ezért már csak a tesis cuccnak kinevezett Puma sporttáskába behajítottam a Dominos gatyámat és a Green Day-es, fekete alapon zöld feliratos, a banda tagjaival ellátott felsőt. A cipőt sem hagytam ki, a hajas készletem pedig alapból benne volt. Végül még megnéztem a gépemen a 'Pretty Little Liars' legújabb epizódját, és lefeküdtem aludni.

 Másnap eléggé álmosan keltem. Lábaimat belebújtattam a papucsomba, és kibotorkáltam, hogy készítsek egy életet adó kávét. A nappaliban sötét volt, mivel az ablakokon mindig lezúzzuk a redőnyt éjszakára. Én mindegyiket felhúzogattam egyenként, és kipillantottam az udvarra. Pont olyan, mint mindig: a hegyről tökéletes kilátásunk nyílik az egész városra. A távolban látni a parlamentet, a legtöbb hidat, a Dunát, és minden mást is. Az elején még elképesztett a látvány, mostanra azonban már szokványossá vált.
 Bedobtam egy kapszulát a gépbe, és epekedve vártam, hogy a tejeskávé a bögrémbe csorogjon. Energiára volt szükségem, de azonnal. Nagyon kortyoltam belőle, bár nagyon forrónak éreztem, mégsem érdekelt. Miután az egészet a számba öntöttem, kezdődhetett a készülődés. Gyors zuhanyzás, aztán gyorsan felkapni valamit. Mivel elég hideg az idő, egy fekete farmer és egy bordó pulcsi mellett döntöttem, az utóbbin két oldalt volt három szívecske, középen pedig egy kiskutya és 'I LOVE YOU' felirattal díszítették. Az egyik kedvencem. Ezután gyors sminkelés, szempillaspirál, szájfény és macskásan kihúzott szem, meg némi alapozó. Na jó, ezt nem ilyen sorrendben, csak most így jutott eszembe. Egy fekete bőrcsizmát húztam az egészhez, meg egy fehér kabátot, aminek a derekánál volt egy öve, azt kötöttem meg jó erősen. A táskát a kezembe kaptam, napszemüveget toltam fel a fejemre, egy masnis fülbevalót a fülembe, és egy keresztet ábrázoló gyűrűt a kezemre. Kész is voltam. A hajamat már megcsináltam közvetlen sminkelés után, kissé begöndörítettem az alját, meg átfésültem.
 A fehér iPhone-omból szokásosan fülhallgató lógott ki, melyről arra következtethettek, hogy éppen zenét hallgatok. Valóban így volt, egészen addig, míg valaki meg nem szakította. Egy sms. A pittyegést hallva azonnal megnyitottam, és megnéztem, ki a feladó. Gábortól jött üzenetem, válaszoltam is neki, aztán ő és végül én. A vége az lett, hogy megvár a villamosmegállóban. De aranyos! Szóval izgatottan sétáltam ki a buszhoz. Mikor felszálltam, még a vezető is meglepődött, hogy mekkora mosollyal mutatom fel e bérletemet. Ő csak unottan biccentett.
 Már alig vártam, hogy végre ott legyen. Két napja nem láttam, most pedig mégis írt, és együtt megyünk majd suliba. Szóval nagyon-nagyon jó lesz! Okés, talán kicsit felfújom a dolgot, de akkor is. Gábor nagyon rendes srác, kedves tőle. A buszozás alatt végig ezt a pár üzit néztem. Hmm, nem is tudom. Igazából nem érzem azt, hogy szerelmes lennék belé, inkább amolyan baráti kapcsolat ez. Barátok. Van, hogy ez sokkal jobban hangzik, mint a "szerelmesek" szó. Ez egyfajta szeretetet sugároz a másik felé, és ez hihetetlenül jó érzés. Egyszerűen felfoghatatlan.
 Míg ezen járt az agyam, azon kaptam magam, le kell szállnom, így gyorsan, az utolsó pillanatban jeleztem, a buszos bácsi pedig dörmögött egyet, de végül is leengedett. Ha olvassa ezt a blogot, akkor nagyon köszönöm neki! Ahogy közelítettem a suli felé menő busz irányába, megláthattam Gábort. Sötétbarna haját kissé feltupírozta, a maradék hosszát pedig hátra nyalta. A fején egy szürke sapka takarta el a sörényének egy részét, ezen kívül inget vett fel, melynek jobb oldalt volt egy barna zsebe. Ehhez egy egyszerű farmert húzott, a lábára pedig sportcipőt.Tökéletesen festett, azt kell hogy mondjam, a gyönyörű barna szemeivel... Na jó, azt hiszem kicsit túllőttem ezen. Mi csak barátok vagyunk, ennyi.
- Szia! - köszönt rám, majd megöleltük egymást.
- Szia! Mikor jön a busz? - kérdeztem. Benyomta az iPhone-ján a gombot, és csekkolta mennyi az idő.
- Asszem három perc. Na és mizu? Felkészültél a mai táncra?
- Teljesen. Le foglak söpörni a színpadról! - gúnyolódtam vele, majd a csípőmmel meglöktem az ő combjárt, mert hát csak odáig értem fel.
- Na majd meglátjuk töpike! - nevetett fel, én pedig egy ökölcsapással a földre terítettem. Haha. Szóval igazából épphogy koppant a fején.
- Mondja ezt a tevenyalás fejű! - vágtam vissza, ő pedig kissé sértődötten odébb állt. - Jól van na, nem úgy gondoltam! - mondtam hátulról átkarolva a nyakát. Beszívtam az illatát, és... rá kell jönnöm, milyen parfümöt használ. Mármint nem én akarom használni, se szagolgatni otthon meg ilyenek... Asszem beteg vagyok.
 - Nem bocsájtok meg picúrka. - nyújtotta ki a nyelvét. Én vállon bokszoltam, és megfenyegettem, hogyha még egyszer így hív... Szóval jól elröhögcséltük azt a pár percet. A busz hamarosan begurult, mi pedig felszálltuk. Egész úton egymással beszélgettük, és köszöntünk egy-két ismerős arcnak, akik felszálltak. A suli felé sétálva szerencsére nem botlottunk bele egy ribancköztársasági tagba sem, azonban Ádámmal összefutottunk, őt is bevontuk a beszélgetésbe. A terembe érve észrevettük, hogy mindenki leveszi a cipőjét. Amolyan 'miért is ne?' alapon mi is ezt tettük, és beléptünk.
- Mi a szent szar?! - kiáltottam fel. A terem enyhén szólva... Na mondom is. Szóval a padok szét lettek tolva, így középen megmaradt a hely, ahol a következő dolgok sorakoztak: egy felfújható kismedence (valami lábáztató féleség). egy vödör homok, egy kis sátor, egy főcsomó, egy gumikacsa, illetve egy gumipapucs.
- Isten hozott osztavaii-n! - köszöntött Nándi egy fűszoknyában, - amit ráhúzott a nadrágjára - egy egy virágfüzérrel a nyakában. - Egy finom italt a hölgynek? - nyújtott felém egy műanyag Tescos poharat.
- Nem kösz. - toltam el magamtól röhögve, Gábor azonban beleivott.
- Ez víz. - állapította meg, Nándiból pedig kitört a röhögés.
- Válság van... - sóhajtott amolyan 'ez a szitu' fejjel, majd tovább kínálgatta az italt.
A többiek odabent vígan elvoltak: a srácok és Zsani a kismedencében hülyültek, Via csak nevetett rajtuk az egyik padnak dőlve, Ádám, Márk és Misi pedig azon fáradoztak, hogy hogyan ültessék be a fűcsomót a vödörbe. Krisztián és Peti valamit böngésztek a telefonjukon, ha jól látom Snapchat képeket küldözgettek egymásnak. Hmm. Ferit még nem láttam, út közben sem futottunk össze, lehet hogy késni fog.
A ribi csajok közül szinte mindenki bent volt, együtt sikongattak a fiúkkal, páran medencébe is beleléptek, illetve egy kis csoportjuk beszélgetett hátul a padoknál, azonban úgy tűnt, senki nem akar szólni a tanároknak. Klassz, hogy máris kialakult valami kis osztályközösség.
Hamarosan Feri is megérkezett, és becsöngettek. A többiek azonban nem zavartatták magukat, folytatták a korábbi tevékenységeiket, senkit nem érdekelt, milyen óra következik, ahogyan engem sem. Via megmutatta a legújabb képét, amit feltett Lookbookra, én pedig megdicsértem, jó osztálytárshoz illően, de megmondtam neki, hogy választhatott volna másik cipőt is. Erre kissé elszomorodott, és odébb állt.
- Ne haragudj, hé. - mosolyogtam rá, ő pedig egy fél oldalas kis grimaszt erőltetett az arcára, és a csoportosuló lányokkal kezdett beszélgetni.
Pár perc múlva Havasi tanárnő lépett be a terembe. Tavalyról már ismerem a tanárokat, ő is megismert engem, és sokat sejtő pillantást vetett rám. Ajjaj.
- Jó reggelt! Üdvözlöm osztavaii-n! Egy italt? - nyújtott át a tanárnak Gábor egy poharat. Úgy látszik, átvette Nándi szerepét.
- Te jó ég! - döbbent le teljesen a tanárnő, ugyis abban a pillanatban észrevette a felfordulást. - Egy medence? Ezt azonnal tüntessétek el! Hol vagytok, az óvodában? - kezdett üvöltözni.
- Elnézést, tanárnő - szólt bele Márk - de ha jól tudom, ezzel nem sértettünk meg semmilyen szabályt. Volt szerencsén végigolvasni az iskola házirendjét, melyben egy pontban sem szerepelt, hogy gumimedencét tilos az iskola épületébe hozni.
- Drágaságom, az sem tilos, hogy árkot áss a kertben, mégsem teszed! - csattant fel.
- Elnézést. Minden esetre nem szegtünk szabályt, és készen állunk az órára, igaz? - pillantott hátra ránk.
- Persze!
- Igen!
- Ahham!
- Naná.
- Én nem hoztam cuccot!
- Galambkaki?!
- A tanárnő mivel festi a haját? - érkeztek a kommentek.
- Ádám, maga felszerelés hiány minuszt kap, Péter maga miről beszél, és Syoss habos festékkel... Álljunk csak meg! Matematika óra van, most azonnal vegyétek elő a cuccotokat, és meg ne halljak egy szót se! - üvöltözött. Ekkor még nem tűnt fel egy furcsaság, ami a későbbiekben kisebb komplikációkat okozott.
Az órán nekikezdtünk az anyagnak, én pedig Zsanival és Nándival Snapchateltem az iPhoneomon.
- Csilla, tegye el a telefont! - szólt rám nagyjából az óra felénél a tanár, miközben épp a táblára írt. Mutáns ez, hogy hátra is lát? A zsebembe csúsztattam, és úgy tettem, mintha írnék, de igazából rajzoltam. Két szemet. Valami ritka szar lett. Sebaj.
- Órai munka? - hallottam meg a fejem felől egy hangot.
- Ez annak számít? - kérdeztem bociszemekkel a tanártól, é megmutattam neki a művemet.
- Semmiképp sem. - szólt dühösen, és bekörmölte a füzetkéjébe az órai munka egyest. Én is remekül indítom az évet.
A kicsengő mindenkinek megváltás volt, és én okos, tapasztalt diákként már rohantam is le a büfébe, mivel kettő perccel kicsengetés után már biztosan méteres sor áll. Mivel siettem, csak ketten kerültek elém. Majdnem odaértem, mikor megcsörrent a telóm. Felvettem, beleszóltam.
- Igen, Gábor?
- Merre vagy?
- A büfében.
- Mik vannak?
- Baromi sok minden, siess le, foglalok neked helyet. - mondtam végül, ő pedig kinyomta a hívást, és remélem jön. A csodás választékon kívül még Márk isteni bátyja fogadott, Karcsi, aki mosolyogva köszöntött.
- Szia Csilla! Mit adhatok?
- Hmm. Mmm. - gondolkodtam hangosan, hogy húzzam az időt. Ekkora már Gábor is megérkezett, és előretolakodott, amit nem néztek jó szemmel. Mondhatni a tienegyedikesek szó szerint visszarángatták a sor végére.
- Szóval szeretnék egy... na jó két forrócsokit, egy simát és egy mogyorósat, egy sonkás szendvicset és egy áfonyás muffint - mondtam. Komolyan, mintha valami pékség lenne itt, nem is tudom, a horribilis árak miatt legalábbis biztos.
- Rendben, a két forrócsoki együtt nyolcszáz, a szendvics kétszázötven, az áfonyás muffin pedig kétszázhúsz. Ezerkétszázhetven forintot szeretnék kérni. - mondta, én pedig előhalásztam a pénztárcámból ezer ötszázat. Belerakta a kasszába, kivette a visszajárót, majd a kezembe nyomta a blokkot. - Tehát szendvics, muffin, a forrócsoki pedig egy pillant és kész, addig kérlek várj egy kicsit - szólt, én pedig kiálltam a sorból, helyet adva a mögöttem lévőnek. Egy perc múlva megkaptam az italom, és tovább álltam. A sor mellett elhaladva bocsánatkérően pillantottam Gáborra, aki előtt vagy tízen álltak. Szegény...
Az osztályba beérve Nándi már nyúlt is a poharamért, amit könnyedén átnyújtottam neki, és a másikat kezdtem el iszogatni, míg ő körbeadta az előbbit.
- Szeretünk, Csilla! - mondta Márk, Karcsi tesója és szívecskét mutatott a kezével. Én a középső ujjamat mutattam neki hátra, majd ismét a folyosóra mentem, a mosdóba. Néhány lány, - aki a tükör előtt igazította a sminkjét - lesújtó pillantást vetett rám.
- Mit bámultok? - húzom fel a szemöldököm, mire elfordultak. Basszus ez a népség...
Viszonylag gyorsan végeztem, majd visszaigyekeztem a termünkbe. Páran ismét beálltak a medencébe, illetve mostanra sikerült a fűcsomót a homokozóvödörben elültetni, így most épp azt keresik, hova tegyék.
- Szerintem a tanári asztalon jó lenne - dobtam be ötletnek.
- Neeem. A tanárok nem elég zöldek Ágihoz. - mondta Ádám, mert ugye épp ő cipelte a növényt.
- Lány? - kérdeztem vissza.
- Dehogy! Miért kel ilyen rasszistának lenned! Ha Ági, akkor rögtön csaj?! - háborodott fel, a többiek pedig mélységesen egyetértetek. Ó hát persze, az én kurva anyámat! - Természetesen ez az Ágoston becézése. - oktatott ki, én pedig bocsánatkérően felemeltem a két kezem, és tovább indultam.
Pár lány volt a medencében, gondoltam én is kipróbálom. Levettem a cipőm, zoknim, majd beleálltam. Kellemes hőmérsékletű, bár kissé hideg víz fogadott. A hely egész kicsinek tűnt, mégis viszonylag jól elfértünk. Tipegtünk jobbra-balra, táncoltunk a magnóból jövő zene ritmusára. Mert ugye az is volt.
- Antal Csilla! Maga... Mit csinál ott? Meg van veszve?! Egy medence?! Menjen az igazgatóiba, most azonnal! - lépett be az ajtón Koller. Már csak ez hiányzott...
- De nem is... - próbáltam védekezni.
- Semmi de! Gyerünk! - mondta, azzal karon fogott, aztán az irodáig kísért, ahol Smidth igazgató úr fiatal arca fogadott. Elmeséltem neki az esetet, meg hogy nem is az én ötletem volt, de senki nem védett meg... Jófej a diri, igyekezett megvédeni, de azt mondta, ha még egyszer panaszt hall, muszáj lesz beírnia. Megköszöntem, és visszasiettem. Csak öt percet késtem töriről. Ismerem a tanárt, 30-as 40-es éveiben járó, szigorú pali, fekete hajjal, szemüveggel, ma meg a jellegzetes körszakállával. A diákok réme, bár engem még nem tanított (nekünk a másik történelem tanár volt a tanárunk), mégis körbejár a híre.
- Jó napot. Hiányzó? - kérdezte rögtön.
- Nincs! - felelték páran kórusban.
- Rendben, akkor szögezzünk le néhány dolgot. Az én órámon nincs dumálás, evés-ivás, papírrepülő hajtogatás, galacsin dobálás, és semmi más sem. A tanuló a helyén ül, figyel, ír és dolgozik. Minden óra elején röpdolgozat az előző órai anyagból, nincs olyan, hogy nem jelentettem be. Nincs javítás, nincs felelés. Minden anyagra pontosan egy óránk van. Egy fejezet a könyvben öt lecke. Pontosan öt órát szánunk rájuk, egyet az anyaggal kapcsolatosan egy film részlet megtekintésére, illetve egyet összefoglalásra. Ez azt jelenti - a gyengébbek kedvéért mondom -, hogy minden nyolcadik óra témazáró. Tessék felkészülni, különben mindenkit megbuktatok. - mondta el a monológját, mire mindenki teljes döbbenettel pillantott rá. - Igen, jól hallották. Kezdhetjük is. Írják fel a címet, a mai dátumot, és az óraszámot.
- Hányadik óra? - tette fel a kezét Fruzsina, a vörös hajú, szeplős lány, aki úgy tűnik, nem egy nagy észlény.
- Hogyan lehet valaki ilyen végtelenül ostoba? Első. - válaszolta, Fruzsi pedig megszeppenve mondott egy 'köszönöm'-öt. Szegény. Miért kellett így kioktatni. Oké, hogy nekem sem tűnik túl okosnak, de miért kell a képébe vágni? Torma tanár úr roppant bunkó.
Ezek után elkezdte magyarázni az első anyagot. Őskor. Bumm. Visszakerültünk ötödikbe. Nem nyitottuk ki a könyvet. Egész órán magyarázás, táblára írás, folyamatos figyelés és másolás. Ha valaki egy szót is szólt, beírta neki a nagy egyest a naplóba. NA igen, az osztályuk fele bukásra áll, köztük én is, mert épp el akartam mondani Fruzsinak, hogy mekkora tapló Torma. Cuki.
Óra végén körbejárt, elégedetten végignézve a füzeteken. Mindenki írt valamit, kivétel nélkül, így senki nem kapott jegyet órai munkára. Pontosan kicsöngetéskor pedig elengedett minket, és meghagyta, következő óra elején ebből dolgozat.
A szünetben ismét felállítottuk a medencét, a fiúk hoztak bele vizet (az ofő miatt ki kellett borítani az előző adagot), így újrakezdődhetett a pancsolás. Kissé mérges voltam a többiekre, amiért nem védtek meg, így inkább fogtam magam, átnéztem a másik osztályba. Köszöntem pár gyereknek, de úgy tűnt, nem szívesen fogadnak látogatókat, megint csak tovább álltam. Végül a büfében kötöttem ki, ahol Karcsival beszélgettem egész szünetben. Elmondtam neki a problémámat, ő meg azt mondta, csalódott az öccsében. De kis... Imádom. Ááá. Nagyon.
Csöngetéskor még szívesen maradtam volna. Imádom a srácot. Az édes arcát, a sármját, a barna rövid haját és tökéletes, kék szemeit. Mégsem akartam lekésni az órát, bár visszagondolva inkább azt kellett volna tennem, nem is értem, mi ütött belém.
Beviharzottam a terembe, ahol még a drága kémia tanár nem csücsült bent, azonban másodperceken belül beért. Szedlacsek... Anyám. Esküdt ellenségek vagyunk már vele mióta. Emellett... Ő Via nagynénje. Sajnálom szegény lányt. Ó, el is felejtettem említeni, hogy mellette ülök. Eddig nem sok esélyünk volt beszélgetni egymással, szünetben meg nagy nagyon volt kedvünk a másikhoz. Nem is tudom. Aranyos lánynak tűnik, de mi ketten nagyon más világ vagyunk.
- Gyerekek, sziasztok. Szedlacsek Krisztina vagyok, Szedlacsek tanárnő, vagy éppen tanárnő. Biológiát és kémiát fogok nektek oktatni. - kezdte azon a szörnyű, nagyon magas hangján a szöszke, nagyon vékony, mégis baromi magas, egyébként állig érő hajú, deszka nőci. - Jelenleg kémia óránk van. Kérlek vegyétek elő a könyvet és a füzetet, és figyeljetek. A könyvet nyissátok ki a bemutatkozásnál. Itt megismerhetitek a könyv szer... - ezzel pedig kezdetét vette a végeláthatatlan üres rizsázás arról az emberről, aki a kémiakönyvünket írta. Mégis kit érdekel? Nem foglalkozhatnánk egészen véletlenül... mondjuk az ismétléssel? Lehajtottam a fejem a padra. Őt nem zavarta. Még páran így tettek hozzám hasonlóan, azonban ő rendíthetetlenül magyarázott. Kicsengetéskor elmondta az infót, miszerint vele lesz a következő óránk is. Ez annyira de nagyon-nagyon brilliáns!
A harmadik szünetben erős kísértés éreztem a büfébe való lemenetelhez, mégis végül inkább úgy döntöttem, megeszem a terembe a kajámat, hacsak fel nem falták ezek a nyomik előlem. Szerencsére nem, így hamar befaltam a már kissé megszáradt szendvicset, meg a fél muffinomat. Az egészet megettem volna, de a többiek észrevették az áfonyás falóját, ezért azonnal elcsórták. Gonoszkák, de mit csináljak, bírom őket.
Pár percnek éreztem csak az egészet, máris újra csengettek, újra végigélvezhettem egy órát Szedlacsekkel, majd a büfébe mentem új muffinért. Hihi.
Kiss Orsolya tanárnő fizika órája következett, melyet 90%-ban a röhögés jellemzett a nagy, dagi, fekete hajú nő iszonyatosan pösze beszéde miatt. Minden esetre az anyagot leadta, csak senki nem arra koncentrált.
Egy újabb csodás matekórával zártuk a nap tanulós részét. Na jó, inkább mondanám, hogy a törivel lezártuk, ugyanis a matek órát valójában végigvideóztuk. Készült egy olyan is, ami kikerült facebookra. Ebben Krisz feláll a padjából, odamegy a tanári asztalhoz, végigbukfencezik rajta, majd a másik oldalán visszajön, és visszaül a helyére. Havasi ezalatt nyugodtan jegyzetel a táblára. Pár ezer like, pár száz komment és megosztás...
Így az óra elég gyorsan eltelt, csengetéskor pedig mindenki megindult a táncfelszerelésével az öltözőbe. Én is felkaptam a Nike táskámat, azzal együtt viharoztam be. Lassan, de biztosan elkészültem: egy fekete, nagyjából a combom egynegyedéig érő, rövid sztreccsnadrágot vettem fel, egy laza, kissé csinosított zöld felsőt 'WINNER' felirattal. Páran megdicsérték, örültem neki. A cipőm egyébként egy Adidas darab, kifejezetten ilyen hip-hop-hoz való.
- Üdvözlök mindenkit - szólt a tanárnő, mikor már mindannyian beértünk a terembe. - Nálam táncot fognak tanulni. Mindenfélét. Két előadáshét van az iskolában, ahol különféle műfajokat mutatunk be. Ezek amolyan nyílt napok, amelyek az itteni továbbtanulásra ösztönzik a diákokat. Akrobatikában nem lesz hiány, és minden nap találkozunk majd, higgyék el, nem lesz gond. Ez az óra a balesetvédelemről fog szólni, holnapra viszont kérem mindenki hozzon balettcipőt. - mondta, mi pedig halálra vált arccal néztünk rá. Na ne... Klasszikus balett!
A rendkívül 'kimerítő' óra után visszaöltözünk az eredeti cuccainkban (ennek az volt a fénypontja, amikor Zsani elkérte a dezodoromat), és mindenki ment a maga dolgára.
- Csilla! Jössz? - kérdezte Gábor az ajtóban.
- Persze - válaszoltam, miközben felvettem a kabátomat, a sulitáskámat és a Nike-t is, mert azért nem szeretném itt hagyni a drága holmijaimat.
- És hogy telt a napod? - tudakolta sétálás közben. Most értünk  ki a suliból, mindjárt ráfordulunk az átkötő utcára, amiből majd jön az a nagy út. Ott kell felszállni a buszra.
- Jól, bár szerintem a töri volt az egyetlen, amin minimálisan figyeltem - nevettem el magam. - Hogy mondhattad a tanárnak, hogy 'Isten hozta osztavaii-n'?! - kérdeztem.
- Poén volt. - válaszolta egyszerűen. - Basszus, Nándi tuti otthagyta a medencéjét. Írok neki. - mondta, és előhalászta a telóját.
- Ú, megadod a számát nekem is? - kértem. Gondoltam, most valami olyan szöveg jön, miszerint 'Mire kell az neked?' meg különféle gúnyos grimaszok. De nem. Azt válaszolta, persze, aztán hangosan felolvasta. Tök rendes.
- Hmm. Ezt válaszolta. - mutatta nekem az üzenetet. Nagyjából így nézett ki: *** * ***** ***** **** ***** *****. Visszamegyek érte.
Én besírok ezen.
Kiértünk a buszmegállóba, ahol bő hét perc után érkezett meg a buszunk. Addig is képeket gyártottunk, meg vicces videókat, amiket mind szétküldözgettünk Snapchat-en. Érkezett pár válasz is, sok helyen paródiát kaptunk, de nagyon poén volt az egész. Egy képet meg is osztottam este a világhálón (csak hogy tudományos szó legyen).
Mikor a Móricz-nál elváltak útjaink, bedugtam a fülhallgatómat, és az 'Imagine Dragons - Radioactive' c. számot hallgattam nagyjából egész úton, mindig visszapörgettem. Nagyon tetszik, valahogy megfogott benne a hangszín, ez a depressziós, mégis kicsit vidám... Szóval imádom. Karcsit is. Az osztályt is. Nekem van a legeslegszuperebb életeeem!
Az otthoni időt is hasznosan töltöttem el. Hazaérve ebédeltem (valami fagyasztott dolgot bedobtam a sütőbe), aztán valami tanulásfélét produkáltam, végül felvettem a legszebb cuccaimat, sminkeltem, és gyártottam pár jó képet, amit megoszthatok. Videót is csináltam, amolyan táncolós-hülyülőset facebookra. De szeretek bolond lenni.
Játszogattam aztán még a telómon, meg Messengereztem mindenkivel. Aztán Pertusnak segítettem, mert az edzésén megfájdult a lába (az új táncpartnerével akrobatikáznak, egy kis baleset volt), szóval bekrémeztem és befásliztam neki. Míg elment hajat mosni (ez időre leszedtem a kötést), addig csináltam pillecukros kakaót (kedvenc), és este megnétünk együtt online valami béna szerelmes filmet. Mondanom sem kell, mikor Geri benyitott hozzánk, a következő kép fogadta: három lány (később anyu is csatlakozott) egy sötét szobában elfolyt sminkkel és könnyes szemmel bámulja a számítógépen valamelyik szörnyű, rózsaszín műsort. Elég hamar kifordult a szobából.
A nap végén zuhanyoztam én is egy jót, és olyan este tizenegy-féltizenkettő körül lefeküdtem.